Dr. Morvay Frigyes

Mobil: +36-30/9699-280
morvay.frigyes.dr@t-online.hu

Esszék

16 - A TERMÉSZETFILOZÓFIA ÚJ ÚTJAIN

 

A TERMÉSZETFILOZÓFIA ÚJ ÚTJAIN

 

A POSZTMODERN  II.

Dr.Morvay Frigyes

 

         Az elemzés folytatása Frederic Jameson: A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája c. könyvéről.

         A szerző 454 oldalas könyve 1990-ben elnyerte a Modern Language Association James Russel Lowell Díját.

         Az irodalomkritikusnak, illetve irodalomteoretikusnak könyve nem eléggé tagolt és mondanivalója szerteágazó csapongásában át-át nyúlik filozófiai témakörökbe. A szerzőt amúgy nyugati marxistának is jellemzik és bizonyára innen ered a stílusa is, a tartalom több részlete is. Hogy ki bírja gondosan elolvasni és feldolgozni, azt bízzuk az olvasóra. Szerintem az a korszak jött el, melyben a 400-600 oldalas könyvek után a rövid esszék figyelemre méltóbbak.. F.J. könyvében a kifinomult stílusban nemcsak a saját fantáziájából származó önkényes fogalomalkotás teszi a könyvet az „ez a véleményem” kinyilatkozó attributumainak tárházává, hanem több részletében a lappangó és sajátosan amerikai bal-ideológia is benne rejlik, tehát az ideológikus könyv úgymond: tartozik valahová. Ez önmagában nem baj, de kihívja elemzők táborát.

         Miután a POSZTMODERN  I. c. előző fejezetben foglalkoztam a posztmodern kifejezés logikai megsemmisétésével, ezúttal egy-egy olyan részlettel foglalkozom, melyben az elemzésekben az ember áll.

Így például nem azt mondanám, hogy a „kapitalizmus egyszerre a legrosszabb és legjobb dolog, ami valaha történt az emberiséggel”, hanem azt, hogy a korai kapitalizmus szerkezetében is van valami eredetien emberi, ám mellette valamiképpen kialakult valami rosszabb is, amiben ugyancsak van valami eredetien emberi és ez lett az engelszi-lenini kommunizmus. Utóbbinak már nem ösztönös, hanem irányított kulturális logikája volt és amibe a beleszövődő liberalizmus már nem konstruktív fejlődést eredményezett, hanem súlyos amorális demokráciát. Úgy tűnik, hogy e jelenségnek csak a felét látja a nyugati marxista F.J. amerikából nézve és ma ezért is oly nehéz nyugatról a keleti sorsok és a keleti politika megértése. A könyvben a bujkálva jelenlevő bal-ideológia úgy válik érthetővé, hogy a társadalmi tendenciák logikájában nem dialektika  van, hanem stratégia azaz politikai stratégia.

         Az az irodalom, azok a művészeti ágak -/festészet, szobrászat, zenei divatok, video-film-TV műsorok /, - melyek F.J. szerint „a kultúra kognitív és pedagógiai dimenzióivá válnak”, hatásukban identitáselemeket húznak ki a személyiségből és mintha nem értenénk, hogy miért vesznek el értékek – közöttük első helyen az emberi méltóság, a természet-, az emberi élet morális és biológiai értékei. Ma azt látjuk, hogy a multinacionális tőke mechanizmusaiban nincs meg az a katarzis, mely a helyzeten segíthetne, hogy előnyös változások szponzorává váljon paradox módon önmaga ellenében.

         F.J. ír deszakralizáló kapitalizmusról, de azt nem írja, hogy abban a deszakralizáló liberalizmus eszközül szolgál. Kérdezzük meg: qui prod est?

         Az előző fejezetben érintett schizofrénia újra visszatér, amit kár mint diagnózist a társadalomtudományba belekeverni. Korunk művészeti alkotásainak nagy hányadában valóban vannak schizoid jelek, melyeket többen furcsa módon sikeresnek minősítenek. Hol van a szerkesztőségek, a zsűrik felelősségtudata? A társadalomban betegség-jelenségek-e ezek, vagy ez is az irányított stratégia? Az ifjúság magatartászavarai közvetlenül a neveléshiány kategóriájába tartoznak és ide pedig éppen irányított stratégia szükséges.

A liberalizmusban hamis tudatképzés van és a nem-cselekvésből súlyos elkésések válnak.

         F.J.-nek elszabadult, önkényes nevezéktana van, de ezt ne nevezzük hermenautikának, pl.: érett modernizmus; posztstrukturalista; protopolitika; pszichotörténelem; metatörténelem; libidinális energiák árulása, stb.

Itt már  írása publicisztikává válik és felsejlik az apokalipszis rémképe. Ebben az apokalipszisben új művészeti ágak születését véli, majd „metakönyvek más könyveket kannibalizálnak” – szerintem éppen ilyen a posztmodernizmus általános logikája. Már egy ideje ott tartunk, hogy metakönyvek más könyveket – klasszikusokat – kannibalizálnak, hiszen az átirások, a kivonatolások már ezt képviselik.

          A továbbiakban a tér- és időről szóló rész elveszti filozófiai értékét, hiába a gazdag irodalmi hivatkozás.

         Lukács és Marx mellett polemizálva a szocializmusnak a kapitalizmusból való kialakulásáról ma már történelmietlen. Nem látja, hogy a társadalom belső ellentmondásai semmiképpen sem produkáltak dialektikus fejlődést, hanem sokkal inkább krízist.

Nem helyes az a kifejezés, hogy „ az  antifundamentalista álláspont mindig hajlamos átcsúszni egy új fundamentalista szerepbe” – itt újra illogizmus van, ugyanis fundamentalizmus csak egy van, aminek a valamiféle „poszt” változata már nem fundamentalizmus lehet.

         Különös módon elemzi a piac kérdését, melynek bevezetője így szól: „A leghatározottabb módon fejezem ki téziseimet, miként a piac retorikája alapvető eleme az ideológiai küzdelemnek, ami folyik a baloldal legitimációjáért, vagy éppen delegitimációjáért.” Ezt követően gondolatvezetése homályos, bizonyára azt kívánja mondani, hogy a piac elhal a szocializmusban és már nem szabályozója a gazdaságnak, mert szabályozója a tervgazdaság és ha ezt tagadjuk, „ akkor mind a szocializmus, mind a marxizmus jóformán legitimációját veszti…” Szerintem kár volt ezért a marxizmus-nosztalgiáért, mivel a már említett „a kapitalizmusban levő valami eredetien emberi” az éppen a piac, csupán korunkban megváltozott a szabályozó, ami korábban a megélhetéshez kapcsolódó birtoklásvágy volt, míg ma a luxusigény birtoklásvágya a szabályozó.

         F.J. kimondja teljes azonosulását a neoliberális eszmékkel. Értelmetlenség ilyet mondani, hogy „az egész konzervatív hagyományból kitetszik, hogy elsődleges motivációja a félelem és szorongás, ahol a polgárháború és a városi bűnözés csupán az osztályharc szinonimái.” Lám F.J. itt tart történelemszemléletében!

         És a szómágia folytatódik és folytatódik az „akármit is írhatok” szellemében. Szerinte: „amikor a modern véget ér és egy sor huzatos múzeummá válik – a modernizmus fősodrába tartozó művek itt türelmesen sorban állnak és arra várnak, hogy posztmodern átírásban részesüljenek”..

Folytatja: „a halott műemlékek közti megcsontosodás és begyepesedés hosszú korszaka után a posztmodern megkönnyebbülése következik.”

Részletesen elemzi Sartrét, melyben „Úgy szaporítsuk a szót, hogy mindenről beszéljünk, csak ne lássátok a lényeget.” F.J. bizonyos „posztdialektikáról” is ír, aminek értelmezésére nem vállalkozom.

         A dekadenciáról szólva írja F.J., hogy az valamiképpen a posztmodernizmus előjele. Szerintem nem előjele, hanem éppen a lényege, aminek a kiteljesedő állapotáról kellett volna beszélnie F.J.-nek 450 oldalon.

         F.J. könyvét a nyugati marxisták már klasszikus művé avatták. Én mégis megkérdezem, hogy Amerikában miért is kap valaki James Russel Lowell Díjat?

 

2015

morvay.frigyes.dr@t-online.hu




« Vissza az előző oldalra!
Dr. Morvay Frigyes - Magyar