Dr. Morvay Frigyes

Mobil: +36-30/9699-280
morvay.frigyes.dr@t-online.hu

Esszék

13 - A TERMÉSZETFILOZÓFIA ÚJ ÚTJAIN

A halálbüntetésről

A TERMÉSZETFILOZÓFIA ÚJ ÚTJAIN

Orvosfilozófiai elmélkedés

MEDITÁCIÓ a HALÁLBÜNTETÉSRŐL

Dr.Morvay Frigyes.

 

         Egy ember megölt egy másik embert. – Ezt hívják gyilkosságnak.

A Paradicsomból való kiűzetettséget követően az első ember első leszármazottja megölte testvérét, mert irigy volt rá. – ennyi az egész.

Az embert megölő alapgondolata: én éljek és te ne éljél.

Ergo: nincs értéke a te életednek – legalábbis énelőttem.

Semmilyen élőlény életének nincs értéke – legalábbis énelőttem. Soha nem gondolkoztam az élet értékéről.
A Cézár hüvelykujjával lefelé intett, innen csak egy mozdulat a teendő.

Ez esetben nincs indíték. Talán a vérszomjas tömeg szórakozásának kielégítése.

Az emberölések indítéka, eszközválasztása, kivitele végtelen variáns és valamennyi az értelem funkciója. Ide értendő az öngyilkosság is.

Tervezés nélkül,
tervezéssel,
előkészítéssel
és a mozdulattal.

Se jog, se erkölcs, se megbánás, csak ritkábban lelkiismeretfurdalás, ugyancsak ritkán következményes elmezavar.

A tettes önfelmentő szólama: az áldozat csak azt kapta amit megérdemelt. – és kész.

És teltek az évszázadok, az évezredek mind a mai napig.

Újsághír: „Kevés a hóhér Szaud-Arábiában. A közigazgatási minisztérium honlapjáról letölthető űrlapon lehet jelentkezni; …az állás semmilyen különleges képzettséget nem igényel; A munkakör: nyilvános lefejezés, esetleg csonkítás karddal. Az állás a  „vallási közhivatalnok” kategóriába tartozik”…

 ITT TARTUNK MA!

Nézzük újra az elvi megállapításokat.

Az emberölések az állam halálbüntetésből származó kivégzéseket kivéve önbíráskodás cselekményei. Ez azért bűncselekmény, mert az állam a jogérvényesítést és a törvényérvényesítést saját hatáskörben kívánja /kívánná / gyakorolni. Az önbíráskodás vérmérsékleti eredetű, egy korábbi esszében már leírt „latens jellem” motivációja, ami esetenként felülírja, sajnos megelőzi a hivatalos ítéletalkotást. Azt mindenesetre jegyezzük meg, hogy a hóhéri állás semmiképpen sem  „vallási közhivatalnoki” állásforma.

Az emberölési hajlam, - amit én eredendő bűnnek nevezek – ténylegesen végigkíséri a történelem vonulatát.

 Az önbíráskodáson túl nem mindig csak én ölök, hanem én öletek, azaz parancsra, felbujtásra, megvásárolt bérmunkaképpen is történnek  emberölések.

Egy ember öl egy embert,
Egy ember öl több embert,
Több ember öl egy embert,
Több ember öl több embert. – Utalok a háborúról szóló esszére.

Régóta vitatott nehéz kérdés, hogy az értelmi funkció mikor „normális”, mikor „nem normális” vagy súlyosan zavart, és milyenek a finom, vagy durva átmenetek. E felosztás itt nem tudományos-igényű, csupán érzékeltetni kívántam azt, hogy a társadalom az ilyen személyiség-féleségek keveréke, amelyből, a személyiségzavarosak többféleségéből milliónyian még elég jól is végzik mindennapi dolgaikat, esetenként államférfiak is kerülnek ki közülük és látszólag váratlan jelenség az, ha egy-egy latens jellembeli cselekmény emberölést produkál. Szadista jelzővel jelölik azt, aki élőlényt, különös kegyetlenséggel kedvteléssel kínoz, vagy pusztít, az ilyen illetők is rejtve élhetnek a társadalomban, közülük kerülnek ki a verőlegények, az elmúlt évtizedek hirhedt ÁVO-s pribékjei, akik közül az egyik a Mindszenty bíboros kínzója volt és munkáját: „élete legszebb napjának” nevezte.

Albert Schweitzer szerint erkölcsös az ami az életet szolgálja. A felsorolt cselekvésekben az ember éppen nem az életet szolgálja.

A mindennapi életben az állampolgár a „jog-paradoxonok” - mondhatnám „igazság-paradoxonok” forgatagában él. Ezek egyik típusáról már tettem említést, ilyen a háborúba induló katona esete, akinek nemcsak felmentése van emberölés alól, hanem még kitüntetést is kap, míg ugyanez a cselekmény a civil életben  akár halálbüntetéssel sújtható.

Más példák az igazság-paradoxonok /nem jog-paradoxont írtam / körébe sorolhatók, mint például halálra gázol valaki egy csecsemő ikerpárt a zebrán és büntetése 3 és fél év börtön. Stb. stb.

         A bűncselekmények eseteiben a közfigyelem és közgondolkodás első iránya a tettes kilétére és a cselekmény mikéntjére irányul. A viktimológia /áldozattan / szemléletének szellemében az áldozatot illető kérdések felvetése áll a középpontban.

A megölt ember egy vesztes ember, szemben a cselekmény pillanatában célját elérő „győztes” gyilkosával. A cselekmény: AZ ÉLET ELVÉTELE.

A történtek után a szereplők sors-körülményei szétválnak. A közgondolkodás büntetést illetve „kártérítést” kiált, sőt „bosszú-szomjassá” válik. Mi sem egyszerűbb gondolat, mint a „szemet-szemért, fogat-fogért” vélt igazságtétele, amit a Bibliából jól ismerünk. Ám a dolgok nem így történnek: az élet elvétele nemcsak bűn, nemcsak jogtalanság, hanem visszaállíthatatlan, és nem kártéríthető történés. Ugyanis nemcsak az áldozat élésének leállítása történt, hanem valamennyi életesélyének az elvétele is. Ez a körülmény, mint tény, a potenciális lehetőségek végtelen mennyiségének elvesztése - felfoghatatlan.

Ez a „megrablás” éri a megsemmisített magzatot, a megölt csecsemőt, a kisgyermeket, az ifjút, a bármilyen élethelyzetű, rendű-rangú felnőttet, ha gyilkosság áldozatává válik.

Van ennek a megrablásnak másik oldala is: az az érzelmi viszony-vesztés, mely az áldozat és hozzátartozói körébe váratlanul robban be, és ez a fájdalom sem nem kifizethető, nem kárpótolható, nem visszaállítható. Ez az a fájdalom, ami ha bosszúért kiált is, mindörökre feloldhatatlan marad.  Többszörös érzelmi sérülés a következmény. Ezt érzi a háborúban hősihalált halt gyermek, hozzátartozója és más  életbenmaradt családtag is.

         ÉS MOST MI LEGYEN A GYILKOSSAL?

A gyilkosokból néhány a tett kapcsán öngyilkos lesz, de ez nem vigasz az áldozat számára sem, hozzátartozói számára sem.
A gyilkosok elég nagy száma később megőrül, akár szabadlábon élhetett, akár a börtönben.
A börtönben eltöltött évtizedek során egy bizonyos goromba börtönéletet él át, jellemváltozása lesz. Tettét rég feldolgozta „valahogy”, akár megbánta, akár nem.

Ha azt írtam fent, hogy a gyilkos tett a latens jellem kórossá váló személyiségzavarából származik, akkor soha többé nem lesz garancia arra, hogy ha a tettes valaha is kikerül a börtönből nem fog-e ölni újra. Az apa azt mondta gyermeke gyilkosára, hogy „akkor jöjjön ki a börtönből, amikor az ő kisfia kijön a temetőből.” Ez lehet méltányos kérés, de nem old meg semmit abból a halmazati veszteségből, ami a zsenge gyermek potenciális életlehetőségeit jelenthette volna.

Kétszer voltam tanúja annak mikor nemcsak a latens jellem kórossá váló személyiségzavara közben jött létre a gyilkos cselekedet, hanem objektív és már kezelt kóros elmeállapot egyik tetteként, a kényszerkezelés során a szabadságra engedett beteg újra gyilkolt. Szerintem ugyan így nem szűnnek meg a szexuális aberráltak kényszercselekedetei, képzetei bármely büntetés során  után sem.

Méltányos igény, hogy a társadalmat meg kell védeni.

A halálos ítélet kérdése megoldhatatlan kérdéskörnek tűnik?

 Igen – úgy tűnik.

Vita:

Azért megoldhatatlan, mert hátha ártatlan ember kerül kivégzésre?
Azért megoldhatatlan, mert nem kapható senki a hóhér-mesterségre?

     De kapható.

Azért, mert az állam elnöke, ha nem ad kegyelmet, akkor közvetett gyilkossá válik?
Azért, mert a kivégzések nem eredményesek a gyilkosságok  elrettentésében?

Válaszok:

Úgy látszik sem a nyomozás, sem a rábizonyítás, sem az ítéletalkotás nem tökéletes.
Hóhérnak lenni ugyanolyan gyilkosság alóli felmentettség, mint a hadbaküldött katona felmentettsége. Persze a lelkiismeret lehet nyomasztó. Egy magyar hóhér az akasztás előtti pillanatban azt szokta súgni az áldozat fülébe: „nem én, hanem a Törvény.” -Ez valószínű annyit jelentetett, hogy „bocs!”  A sortűz eseteiben a kivégzőosztag katonáinak a fegyver kiosztásakor azt mondja a parancsnok: „az egyik fegyver nincs élessel töltve”; erre mindegyik azt hiheti, hogy az övé a vaktöltetű és így a lelkiismerete nyugodt marad.
Hogy az államelnök adjon kegyelmet, vajon ez azt jelenti, hogy a bíróság ugyan ítélt, de legyen az Elnök a végső döntőbíró? -végülis ő képviseli azt a népességet, melyet csak ő védhet meg a halálbüntetés által. És miért adjon kegyelmet, ha egy bíróság nem adott? Nem valami kibúvó ez? Ha kegyelmet ad – mi legyen a gyilkossal?
Miért nem kapott kegyelmet Manszfeld Péter, vagy Tóth Ilona, mikor még gyilkosok sem voltak? Ki volt itt az államelnök – kérdezem, mintha nem tudnám.
Milyen halálos ítéleteknek foghatók fel a sortüzek a „megtorlásban” és a sok agyonvert és kitelepített ember? – volt-e tárgyalás? Volt-e ítélet és ki volt a hóhér?
Milyen halálos ítéletek a politikai halálos ítéletek? Milyen tárgyalás a koncepciós per és miért nem ad az államelnök kegyelmet? / A vádlott kezébe adják, hogy olvassa fel vallomását, mire ő azt mondja: kérem, ez nem a vallomásom, ez az ítélet. – Ja elcseréltük a papírt./
AZ IGAZ, hogy a halálos ítéletekben kivégzettek sora nem képez eredményes elrettentést. Ez azért igaz, mert mindenfajta bűnügyi statisztika egy előfordulási valószínűség, azaz soha sem lesz „0” bűnözés, „0” gyilkosság, és éppen azért nem lesz, mert a letens jellem cselekedetei kiszámíthatatlanok és a cselekményben már nincs kontrollált elmeállapot, és ekkor aberráció van. /Ezért van egy késszúrás helyett 38, egy golyó helyett 3-5, és az a tévhit, hogy „engem ugyan nem kapnak el.”/
Marad a végső kérdés: DE MI LEGYEN A GYILKOSSAL?

Szerény megoldás: AZ ÉLETFOGYTIGLAN, - mert ha nincs kártérítés, ha nincs kiegyenlített büntetés, akkor NINCS MEGOLDÁS.

ÉS MÉGIS LEHETSÉGES-E VALAMILYEN MEGELŐZÉS?

A kriminológusok már pedzik: AZ ÓVODÁBAN KELL KEZDENI!!! ÉS A MŰVELTSÉGNÉL KELL FOLYTATNI – ÉS SOHASEM LEHET LIBERALIZÁLNI.

 

2015. 06.02.

E-mail: morvay.frigyes.dr@t-online.hu




« Vissza az előző oldalra!
Dr. Morvay Frigyes - Magyar