Dr. Morvay Frigyes

Mobil: +36-30/9699-280
morvay.frigyes.dr@t-online.hu

Esszék

11 - A TERMÉSZETFILOZÓFIA ÚJ ÚTJAIN

Fejezet az Orvosi Filozófia témaköréből

A HÁBORÚ FILOZÓFIÁJA  I.

Dr. Morvay Frigyes

Motto:

Nincs utolsó háború.

Miért nincs utolsó háború? – Csak!

 

         A háború filozófiája antropológiai kérdéskör.

A háborúkat első megközelítéssel a tömeggyilkosságokhoz sorolnám, bár nem minden tömeggyilkosság háború.

Az ember értelménél fogva emberpusztító, emberiségpusztító, önpusztító és romboló.. Az ölési hajlam általános érvényű mindenkire nézve, ami ha cselekvést produkál előzetese az agresszió. Az agresszió ugyancsak hajlam és sokakkal ellentétben nem ösztön. Nem ösztön, mert a hajlam mellett nem mindenki agresszív és nem mindenki gyilkos, és csak kevés ember válik tömeggyilkossá.

Itt jegyzem meg, hogy az emberben kínzásra irányuló hajlam is van és ez súrol bizonyos patologikus elemet. Mindenfajta hajlam egy motivációs soron át akkor valósul meg jó-, vagy rossz cselekménnyé, ha tanult értelmi gátlás  befolyásolja, vagy nem befolyásolja. Ezen agyműködési folyamat első fázisa transzcendens.

         Ha antropológiai kérdéskörbe tartozó a háború kérdése, akkor

vizsgálni kell az egyes ember agresszív hajlamát a motiváció útján a cselekvésig,
a csoport és tömeg motivációját a cselekvésig,
a hierarchia legfelső szintjén „működők” érdek és játék-motivációinak szerepviszonyait, amit más szóval belpolitikának és külpolitikának hívnak.
És vizsgálni kell a pszichopátia jelenlétét a háborúk indítóinak körében.

Ha antropológiai kérdéskörbe tartozik a háború, akkor azt  „emberek csinálják” és a békeidőket is „emberek csinálják”. Miért nem csinálnak mindig csak békeidőket?

 

 

Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a Földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a Földön.

Moz.1,6-6.

A Föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék gonoszsággal.

Moz.1,6-11.

Az Úr ezen gondolatai Mózes szerint már akkor születtek, amikor az emberek sokasodni kezdtek a Földön. Tudjuk, hogy a gyilkosság rögtön az első emberpárt követő első generációban történt Káin által és akár innen kezdhetnénk a háborúkhoz vezető „folyamat” elemzését.

Természetesen nem egy gyilkosság a háború, hanem csoport, tömeg, hadsereg harca országhatáron túli csoport, tömeg, hadsereg ellen. Javasolom, hogy tekintsük ezt a háború definíciójának.

 Az első gyilkosság is, ahogy minden gyilkosság az indíték kérdését veti fel, mely indítékból indulat ered és harcra „kell” kelni.

Gyilkosságok több esetében is, és háborúk esetében is létezik olyan ok, amit indítéknak hívunk és ez mindenkor kognitív funkció, ezért a háború csak az emberre jellemző történés.

Ha az agresszióval keresünk összefüggést, akkor megjegyzem: nem az az agresszor, aki megvédi territóriumát, hanem az aki támadja azt, és az egy másik ember.

A sevillai Nyilatkozat az Erőszakról /1986/ - amit 20 világhírű kutató írt alá – kinyilvánítja, hogy „létezik erőszakos viselkedés, de tudománytalan arról beszélni, hogy ebből fakad a háborúra való hajlam és e viselkedés nincs genetikailag az emberbe programozva.”

Természetesen az agresszió problematikája ennél sokkal nagyobb tudomány és ismételten felveti az Ember kilétének kérdését. Az a mondás, hogy az emberiség történelme az agresszió történelme, ugyan tetszetős, de nem tudományos értékű. Helyesebb azt mondani, hogy az emberiség történetét háborúk tarkítják – sajnos.

A háborúkat illetően van valami, ami velünk született:

Első helyen az ölési hajlam áll, amit én szívesen nevezek eredendő bűnnek, második helyen a hierarchia igénye, mint az emberi gondolkodás egy sajátságos eleme és az ebből fakadó infantilis játékosság, ami a kezdetén még nemes, majd végzetesen az emberhez méltatlanná válóvá válhat és válik. A hierarchia igényt, ami egy felettessé törekvés az élet több területén.

Nem nevezem háborúnak a forradalmakat, melyek egy-egy ország saját polgárháborúi, mert a harc ugyan fegyveres is és csoport-csoport ellen, tömeg-tömeg ellen történik, esetenként hadsereg-hadsered ellen is, ha például átállás történik, de a harc nem folyik egy másik ország hadserege ellen.

Felmerül a kérdése annak is, hogy az egymással szembemenő hadseregek ténylegesen képviselik-e azt a népet /népakaratot/ amely országhoz  tartoznak?

A törzsi létformákban a harci ritusok, az első fegyverek megalkotása elsősorban nem a másik törzs elleni harc, hódítás, zsákmányszerzés érdekét szolgálták, és csak később és másodsorban váltak a másik törzs elleni agresszív történéssé.

Induljunk ki továbbá az értékelméleti és érdek-érdekelt fogalmi meggondolásokból.

A harcosok kifestették magukat, álca-ruhákat öltöttek és amikor a másik törzs ellen kellett harcba menni, akkor halált megvetően hőssé kellett válni. A külsőség az elrettentést szolgálta, a hőssé válás belső igénye pedig önbecsű parancs, a személyiség egyik értéke, ugyanakkor a narcizmus egyik eleme. Ami ezen túl van az egyszerűen vérengzés és rablás és gyalázat.

Itt akár be is fejezhetném a háború filozófiáját, de haladjunk tovább gondolattal az elemzésekben.

Sorolok fogalmakat: infantilis játék, narcizmus, indíték, haditechnika, vérengzés, rablás és gyalázat.

Ahogy a törzsi háborúk harcosai ijesztő külsőségbe öltöztek, úgy a későbbiekben megjelent az egyenruha. Több szakszolgálat dolgozói viselnek egyenruhát a civil életben, mutatva a szakma jelét és az együvé tartozást, ami ugyancsak kelti a szolgálat önbecsülési parancsát, kelt szimpátiát is a környezetében és elvben kelti a szolgálattevők iránti tisztelet parancsát is. A katonai egyenruha két változata, a közlegényi és a tiszti, azonban más célt szolgál.

Általános értelemben: nemzeti jel. Jelezve azt, hogy „te ide tartozol!” Ha közlegény vagy, akkor a „fegyvernemünkhöz tartozol!” – Ha tiszt vagy, akkor a ”parancsuralmi rendhez tartozol!” – Ez utóbbi egyben a hierarchia jele és a narcizmus eleme is. A tiszt felsőbbrendű, nem lakik laktanyában, a családjával él, a hadászat értelmiségije, pályáját „hivatásnak” is mondják. Régi csatákban elöl lovagolt, a támadásban kardot rántott és azt kiáltotta: „utánam! Előre!” Utóbb a főtisztek irányító helyekről telefonon adnak parancsokat beosztott tisztjeiknek a harctereken, akik a támadáskor hátul követik az élvonalat és aki meghátrál, akár le is lövik.
A közlegényi egyenruha / a bakaruha / az egységesség és a személytelenség öltözéke annak ellenére is, hogy utóbb a harcos neve is fenn áll a bal felső zubbonyzsebnél. Ez semmit nem számít, a baka parancsra feltétlenül engedelmeskedni köteles még élete árán is és hadba megy kiképzése szerint, akár egy másik kontinensre is.

A kiképzésnek az „alaki” vonatkozásai már az infantilis játékhoz tartoznak, ugyanis az ember hatalmi, hierarchikus hajlamát érvényesítik, benne több „emberhez nem méltó” elemmel. Jól helyettesíthetnék a sportos edzés és más képzési módozatok. Alaki kiképzés céljára elegendő volna az Országház díszszázadának reprezentáló kiképzése együtt a szép huszárszázaddal, melynek lovai is példásan „viselkednek”, azaz idomítottak.

A háborúban annak kezdetétől fogva a hadseregek számára a „gyilkosság, ill. emberölés” fogalma nemcsak relativizálódik, hanem annak erkölcsi minősítésében egyszerűen nem létezik, azt is mondhatjuk, hogy éppen célt képez. Ez a tulajdonképpeni felmentettség a háború pszichés légkörében, paradox természetesség és hozzátartozik a háború propagandisztikus előkészítéséhez. A kormányok részéről a háború előkészítését, csupán annyit írok le, hogy az előkészítést mozgósításnak hívjuk, mindig nacionalista, hangulatkeltő, elvakult elszántságra hangoló és optimista. Szükséges a lehető teljes nemzeti egyetértés elnyerése, végül rendkívüli állapotba torkollik, azaz statáriális, azaz aki valamiképpen nem ért egyet, sőt netán szabotál, azt megsemmisítik. A háborús előkészület mindig diktatúra.

 

 Az emberi tényezők tehát átminősülnek.

Az indíték megtalálását, ami mint ugyancsak infantilis játék, a diplomácia „képezi”. Innentől fedhető fel a háborúk – különösen a modernkori háborúk – antropológiai lényege. A marxista ideológiában „igazságos háborúnak” nevezték a honvédő háborút és „igazságtalan háborúnak” a gyarmatosító, imperialista, hódító háborút. Szerintem csak jogos önvédelmi harc és jogtalan támadás létezik. Ha nem indulna jogtalan támadás, nem lenne szükség jogos önvédelmi harcra. Az államok ügyeit kereskedelmi szerződések rendeznék és ezt nem neveznék diplomáciának, még kereskedelmi diplomáciának sem. /Nem kívánom a diplomácia fogalmát elemezni és minősíteni./

A hadüzenet küldése nem általános, vannak rajtaütéses benyomulások, lerohanások és vannak játékszabályok szerinti hadbalépések.

A katona „bevonul”, dalolva kiképzést kap, szolgálatokat teljesít, melyek egyikében önfeledten öldököl. A támadás parancsa tulajdonképpen így értelmezendő: menjetek és öljétek meg őket! – Természetesen az ellenfél, mint ellenség is így megy támadásba: menjetek és öljétek meg őket.  A katona abban a hitben él, hogy csak ő győzhet, ő nem halhat meg és ha mégis, akkor annak úgy kell / kellett / történnie. Ez az önfeledtség csak a vesztes háborúban szűnik meg, amikor a katonák is, a vesztes nemzet polgárai is azt kérdezik: miért is történt ami történt? – ez a kudarc józansága. A háborúból a katonák hazatérnek vagy győztesen, vagy visszavonulásból vagy hadifogságból. A hazatérő katona személyisége már megváltozott. Az emberi tényezők újra átminősülnek.

A „hős” fogalma nem tisztázott, hiszen valójában minden katona hős és névtelenül is az. A hősihalottak neveit emlékoszlopokon őrzi meg az emlékezet, ők a vissza-nem-tértek. A rokkantak /egészségkárosodottak/ járadékot kapnak, néhányan trafikjogot. Néhány hadi rekvizitumból családi erekje lesz, ahogy néhai zászlós bátyám tiszti kardját is őrzi a család – C-alakra meghajlítva kirúgja magát, olyan nemes acélból van. A győzelem büszkévé tesz, ez az érzelem emberi, de nem erény. A kitüntetések, az érdemjelek sikeres csaták irányításáért, illetve eredményes öldöklésért járnak, amik a békeidőben, mint gyilkosságok igen súlyos felelősségrevonást vonnának maguk után. Ez a földi törvénykezés paradoxona.

Az emberi élet értéke szóba sem jön sem a háború előkészítésekor, sem a támadások idején. Azzal senki sem törődik, hogy a háborúban ugyan sok katona hal meg mint létszám, pedig  a katona egy személy, mint Kovács József, egy Németh Jóska, akit netán családja, vagy menyasszonya visszavár.

Arról sem szoktunk beszélni, hogy a háborúkat kezdeményező kormányfők elvben és közvetve tömeggyilkosoknak számítanak – köztük Nóbel-békedijas is akad. Ez is a földi minősítés paradoxona.  A győztes vezetője a vesztes főtisztjeit „háborús bűnösnek” nevezi és megtorlásul kivégezteti őket. Ime az ölés ismételten  relativizált, átértékelt minősítése.

Egyes esetekben háború képében népirtások is zajlanak, illetve a lerohant területeken jaj a legyőzöttnek – „Vae Viktis!”

Korunk különleges háborúja a sátáni terrorizmus és mindaz, amit az Iszlám Állam művel. Ezt is emberek „csinálják” és e műveleteknek antropologiai sajátja súlyos vétek, mint:

A hidegvérrel történő gyilkolás – már gyermekkel is elkövettetik,
Az emberi érték semmibevétele,
A terrorista élete és halála valamiféle eszközül használata,
A primitív győzniakarása a fejlett felett, miként az értelmetlenség győzniakarása az értelem felett.

Ilyenkor már nehéz „embermivolt”-ról beszélni, mert a kérdés: mi-ez? Ki által és kinek az érdekében történik?

         A XXI. sz. elejére az emberiség harca önmaga ellen teljessé vált.

         A liberalizmus nihilizmust eredményezett 7 milliárd emberben.

         Az értelem talajt vesztett az emberi viszonylatokban, a tendenciákat bizonyos egzaltáltság jellemzi, a személyiség-struktúrák igen nagy számban deviánsak.

         A hit mellékessé vált, sem erkölcsöt, sem hitet /evangéliumot / nem tanítanak. A családok szétzilálódtak, a gyermeknevelés tanácstalan, sem a tisztelet, sem a szeretet „nincs a helyén”.

A becsület fogalmát a csalás váltotta fel és a jog, a biztonság, elbizonytalanodott. A demokrácia dekadens, az ellenzék ellenségi szereptévesztésben van.

A háborúk után többnyire nincs megnyert béke, így a magyarok számára szinte soha. Manapság is a II. Világháborút követően 70 éve élünk vesztes békében. Ezt is emberek csinálják amikor az emberi tényezők sűrű váltásban átminősülnek. Ez lenne a „békeharc”? Nem! Békeharc nem létezik, ez egy paradox műfogalom.

A Biblia ószövetségi fejezetében a „fogat-fogért, szemet szemért” állásfoglalást találjuk, akit bűnösnek találnak, azt megkövezik, keresztre feszítik.

Az emberölés / a gyilkosság / értelem-felfüggesztette kivitellel történik a mindennapokban, az előzetesen megfontolt szándék már kóros elmeműködés ami az elmeműködés egy variánsa: Pl.: miért kellett 48 késszúrás, ill. a repülő szándékos hegynek vezetése./

Ne felejtsük el az emberölési formák között megemlékezni az abortuszokról és az eutanázia kérdéséről sem. /Ezek talán másféle háborúk? /

A megoldáshoz az önvédelem egyértelmű megfogalmazása szükséges. Kár, hogy a jogos önvédelem keresett megoldásai már a támadó és kárt okozó cselekmény után válnak latolgatások tárgyává. Szükséges tehát, hogy a viktimológiát még sokkal részletesebben dolgozzuk ki. Erre tettem szerény kísérletet az Orvosi Viktimológia című fejezetben.

Miért is nincs utolsó háború? – Csak.

2015. április 27.

E-mail: morvay.frigyes.dr@t-online.hu




« Vissza az előző oldalra!
Dr. Morvay Frigyes - Magyar